lyrics
Pusztulj már el te rohadék, dögölj meg ember!
Átkozott lény, léted volt kíméletlen fegyver,
A világ nem a tiéd értsd meg, nem vagy rá méltó.
Ez az ítéletnap, nincs több esély ez a végszó!
Égessen a máglya tüze, vagy kínok közt vérezz el!
Hulla, a rothadó beled a föld örökre temesse el.
Élet s halál közt gyötrődj utolsó órádban pokolra való!
Hiába menekülsz, mindenkit vár a kihegyezett karó.
Megdöglesz Ember!
Pokolra való! Vár a kihegyezett karó!
Akkor eldobta a fabunkót, és az áldozathoz lépett. Végigszemlélte a mozdulatlan testet, megkerülve a vért, amely előszivárgott onnan, ahol a karó behatolt és előbukkant, s kis tócsákba gyűlt a deszkán. A két cigány hátára fordította a megmerevült testet, s a lábakat a karó aljához kötözte. Ez alatt azt figyelte, él-e még az ember, s figyelmesen szemlélte az arcát, amely megduzzadt, s szélesebbnek, nagyobbnak látszott. A szeme tágra nyílt s nyugtalan volt, de szempillái nem mozdultak, a szája tátottan állt, az ajka görcsbe merevedett, előfehérlettek összeszorított fogai. Az ember már nem tudta mozdítani arcizmait, s ezért az arca inkább lávának látszott. A szíve azonban tompán vert, s a tüdeje rövid és meggyorsult lélegzettel dolgozott.
credits
license
all rights reserved